vissza



Termesszünk parlagfüvet!



Kezd elegem lenni a hazai parlagfű-ügy vakvágányra terel(őd)éséből! Irományomban jó tanácsokkal szolgálok a lelkes parlagfű-terjesztőknek. Az alcíme ez lehetne: Tanácsok politikusoknak és más gyakorló parlagfű- termesztőknek. E növény jó példa arra, hogy miképp állítja szaporodása szolgálatába egy gaz az emberi észjárást. Mindent elkövetünk irtása érdekében, de az erre költött milliárdok inkább a szaporodását szolgálják. Mi ennek az oka? A parlagfű biológiája és az ember szervező-rendező mániája.

A növény Észak-Amerikából származik, ahol hatalmas állatcsordák (bölény, karibu) vonultak éves rendszerességgel, s felszántott terület maradt utánuk. Lábukon, bundájukban, bendőjükben magvakat, köztük a parlagfű magját cipelték, és bevetették velük a "felszántott" útvonalat. Aztán jött a fehér ember és átvette az állatcsordák szerepét. A parlagfű már nem is terjed hatékonyan nélküle, mert az emberi "gondoskodás "nélküli társulásokban alig van helye. Ahol egyszer megtelepedett, a magja, vagy maga a növény - néha centiméteres méretben - biztosan jelen van, és várja a beavatkozást. Nem is késik sokáig: a többéves parlagokon a már csaknem természetes társulást kiirtjuk, hogy szép szántóföld legyen a helyén. Ott aztán nincs komoly versenytársa a parlagfűnek! El is szaporodik egy év alatt milliószámra. A gondos ember a cipőtalpán, a gépein is szállítja a magokat. Már a növény neve sem logikus. Szántófűnek vagy gazdagyomnak kellene nevezni, mert ahol túl sok van belőle, biztos, hogy művelik a területet. Legszebb állományai a napraforgóföldeken találhatók.

Mit kell tennünk a nagyobb parlagfűtermés érdekében?

Kötelezzük a földek, ingatlanok tulajdonosait a művelésre! Ha nem is éri meg, de megijednek a kilátásba helyezett irdatlan büntetéstől, és évente egyszer megművelik .Ennek a következményeit ismerjük.

Szervezzünk minél szélesebb körű parlagfű-irtási akciókat, netán darabra fizessünk a beszolgáltatott gazért! Az élelmesebbek nem is bóklásznak majd érte, megtermesztik otthon.

Ahol még egy kevés természet van, "hasznosítsuk"!

Alapítsunk minél drágább Parlagfű- Mentesítő Hivatalt, jól fizetett alkalmazottakkal!

A médiában ismertessük a parlagfüvet: mutassunk minél több képet a kenderről, az ürömről, a libatopról, hogy a lelkes"környezetvédők" mindent kitépjenek! Bemutathatjuk magának a parlagfűnek a képét is, de tegyük hozzá, hogy ez csak hasonlít rá, és  ne tévesszen meg senkit!

Győzzük meg a politikusokat (és a szavazókat), hogy a parlagfű irtása (irtatása) a szavazókról való atyai gondoskodás mércéje!

Ha mindezek ellenére a növény nem szaporodik eléggé, kérem, hatóságilag kötelezzenek emberismereti szakvizsga letételére!


vissza